2024. Március 28. csütörtök
Hosszú távon is sikeresen lehet leadni a túlsúlyt, ha összefogunk másokkal, életmódváltásra törekszünk, és ráadásul hitünk is van hozzá – ezt bizonyítja egy amerikai templomi fogyókúrás program, melynek résztvevői testsúlyuk öt százalékát adták le 12 hét alatt.

Az elhízás a jómódú országokban mind nagyobb egészségügyi gondot jelent. Az Egyesült Államok ilyen szempontból az egyik legveszélyeztetettebb ország, és ezen belül az afroamerikaiak különös gyakorisággal tartoznak a kövérek, sőt kórosan kövérek kategóriájába.

fogyókúra, templom

Georgia szövetségi államban olyan sok a kórosan elhízott afroamerikai, hogy az ottani baptista egyház szervezett programot indított a rászorulók segítésére. Úgy gondolták, hogy a templomba járókat könnyebb beszervezni abba a 12-hetes fogyókúrába, amelyet Sunita Dodani belgyógyász professzor dolgozott ki.

A résztvevők – akik átlagos életkora 46 év, testtömegindexe 36 volt –, hetenként jártak a templomba, ahol a diétás tanácsok mellett azt a hitet is megerősítették bennük, hogy a fogyókúra igen fontos, és bizonyosan sikerrel fog járni. Az eredmény a szervezőket igazolta: a résztvevők fele 12 hét alatt súlyának öt százalékát leadta, 26 százalékuk pedig 7 százalékkal lett könnyebb.

A fogyókúrák igazi gondja, hogy a súlycsökkenés utáni időszakban sokan hamar visszahíznak a kiindulási testsúlyra, sőt még tovább is kövérednek. A 12-hetes templomi program után a résztvevők fél évig havonta összegyűltek tapasztalatcsere végett. A teljes kilenc hónapi időszakban a csoport 69 százaléka megtartotta lényegesen lecsökkent testsúlyát.

Az orvosi munkacsoport vezetője hangsúlyozta: a stabil eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy nem egyszerűen fogyókúrát végeztek, hanem igyekeztek életmód váltást is elérni, s ehhez sikerült megszilárdítani a résztvevők hitét is.


Forrás: MTI
2009. 05. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés