2024. December 22. vasárnap
A túlsúlyos nők nehezebben esnek teherbe, és magzatukat nehezebben is tarthatják meg – egy áttekintő tanulmány eredményei szerint legalábbis úgy tűnik, hogy a túlsúlyos nők körében gyakoribb a vetélés.

„Az elhízást a legújabb világszintű járványként tartják számon, és ahogy a túlsúly aránya növekszik, az érintettek között egyre több a fogamzóképes korú nő is” – írta Dr. Mostafa Metwally, a Sheffieldi Egyetem munkatársa és kollégái a Fertility and Sterility című folyóiratban.

terhesség, elhízás, vetélés

A kutatók áttekintették az elmúlt néhány évtized orvosi folyóirataiban megjelent cikkeket, és tizenhat tanulmány adatai alapján összehasonlították a vetélések előfordulását normál súlyú és elhízott nők esetében, főként a 20. terhességi hét előtt történt vetélésekre koncentrálva.

Az eredmények szerint a túlsúlyos és elhízott nők esetében 67%-kal nagyobb a vetélés kockázata; és még nagyobb ez az arány, ha a nő csak orvosi segítséggel tudott teherbe esni.

„A jelenlegi adatok azt bizonyítják, hogy az elhízás valóban növeli a vetélés esélyét, az átlagos népesség és a termékenységet elősegítő kezelésen átesett nők esetében is” – írták a kutatók. A bizonyíték azonban egyelőre nem döntő, a jelenleg rendelkezésre álló tanulmányok különbözősége miatt, és mert bizonyos speciális kezelési kategóriában csak kevés tanulmány áll rendelkezésre.”


Forrás: Medipress
2008. 10. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés