2024. December 19. csütörtök
Gyors fogyás -  Lassú fogyás -  Mit együnk? -  Mozgás
Az elhízás okairól és a kilók leadásának módszereiről már számos elmélet született. Gyakori nézet, hogy a testsúlygyarapodás hátterében hormonális okok állnak. Kétségtelen, hogy az elhízottaknál megfigyelhetők hormonális zavarra utaló gyanús eltérések, mint pl. a korán jelentkező pubertás, a menstruációs zavar vagy a fokozott szőrösödés. Ezekről a rendellenességekről azonban szerencsére gyakran kiderül, hogy maguk is az elhízás következményei, annak megszűntével a tünetek elmúlnak.

Nem elhanyagolható az örökletes tényezők szerepe sem. Normál testsúlyú szülők gyermekének alig 10% az esélye az elhízásra, az egyik szülő kövérsége esetén azonban már 50%, ha pedig mindkét szülő túlsúlyos, 80% a valószínűsége annak, hogy a gyermek is kövér lesz. Ez azonban korántsem törvényszerű. A hízás valószínűsége azért nagyobb, mert nem mindegy, hogy a szülői házban milyen étrendhez szokik hozzá a gyermek. Szinte minden tudományos nézet egyetért abban, hogy leggyakrabban a helytelen étkezési szokások és a mozgásszegény életmód idézik elő a túlsúlyt.

fogyókúra

Gyors fogyás

Legtöbben azt szeretik, ha felesleges kilóiktól gyorsan, látványosan szabadulhatnak meg. A gyors fogyás hátránya az, hogy a kilók gyakran éppolyan tempóban térnek vissza , mint ahogyan megszabadultunk tőlük; sőt, esetleg még kövérebbek leszünk. A szervezet ugyanis vészhelyzetként értékeli az éhezést (vagyis a fogyókúrát), ezért zsírokat tartalékol, tehát először az izomzatot kezdi fogyasztani, a zsírtartalékhoz pedig csak végső esetben nyúl. Pár nap múlva azonban ez is bekövetkezik, ezért hatékonyak a rövid, gyors fogyókúrák is.

A szervezet viszont arra is felkészül ilyenkor, hogy esetleg újabb éhezés következik, ezért még nagyobb gondossággal raktározza a zsírokat. Emiatt fordulhat elő, hogy fogyókúra után bizonyos idővel többet hízunk vissza, mint amennyit leadtunk. Gyors, látványos fogyókúrához ennek ellenére mégis hozzáfoghatunk, de figyelembe kell venni az alábbi szempontokat, valamint azt, hogy az eredmény csakis akkor tartható meg, ha a kúrát életmódváltás követi.

Életkor

Minél idősebbek vagyunk, bőrünk annál nehezebben alkalmazkodik a hirtelen súlyvesztéshez. Soványabbak leszünk ugyan, de idősebbnek fogunk látszani, mert bőrünk ráncossá, petyhüdtté válik. Egy mondás szerint egy nő 35 év felett vagy a testét, vagy az arcát választja. Ez azt jelenti, hogy a kicsit molettebb nőknek teltebb, ezért simább az arcuk, így fiatalabbnak látszanak, míg a soványabbak teste arányosabb, ám arcuk ráncosabb. Ez a megközelítés csak részben helytálló, hiszen a fogyásnak vannak olyan módjai, melyeknek során sem az arcunk hamvasságáról, sem a fittebb testről nem kell lemondanunk.

Egészségi állapot

A gyors fogyókúra során különösen tekintettel kell lenni az aktuális egészségi állapotra, nehogy rontsunk a helyzeten a gyors súlyvesztéssel, ezért mindenképpen kérjük ki kezelőorvosunk tanácsát.

Terhesség után

Nem helyes, ha a kismama gyors fogyókúrával kíván megszabadulni a terhesség során felszedett kilóktól. A természet bölcsessége ez a súlytöbblet, hiszen ennek birtokában képes a nő szoptatni gyerekét. A fogyókúra során a szervezet méregtelenedik is, az ennek során felszabaduló salakanyagok az anyatejben is megtalálhatók lesznek ne ilyen tejjel kínáljuk a babát. A szoptatás során a kilók hamarosan maguktól is fogyatkozni kezdenek, a szoptatás befejezésekor kell először gondolni fogyókúrára, ha még maradt mit leadni. A szolidabb testedzés természetesen a szoptatós nőknek is ajánlott.

Lassú fogyás

A hosszú, heti fél kilogrammot leadó kúrák során gyakran a kitartás fogy el, nem a kilók. Az ideális fogyás pedig ez a tempó lenne, ám mit sem ér a jó tanács, ha azt csak kevesen tudják betartani.

Néhány meggyőző érv a lassú fogyás mellett:

• A szervezet nem esik "pánikba", vagyis nem az izomzatot, hanem a zsírokat kezdi bontani, ha nem érzékel éhezést.
• Minél lassabban fogyunk, annál kisebb az esélye, hogy a leadott kilók visszatérnek.
• Bőrünk kevésbé sínyli meg a változást.
• Van időnk arra, hogy életmódunkat átalakítsuk, így akár egész életünkben bátran nézhetünk tükörbe.

Mit együnk?

Akár gyors, akár lassú fogyókúrába vágunk bele, alapvető, hogy étrendünket átalakítsuk. A gyors fogyókúrákra speciális receptek léteznek, amelyek a nap minden szakára konkrét ételajánlatot adnak. Alapvető, hogy részesítsük előnyben a zöldségeket, a gyümölcsöket, a húsok közül a halakat, a csirkét, és mellőzük a zsírokat, az édességet. Óvakodjunk az olyan diétáktól, amelyek nagyon kevés kalóriát és vitamint tartalmaznak; vitaminhiányos állapotban könnyen kialakulhatnak különböző betegségek. A fogyókúrák alatt mindenképpen javasolt a vitaminkészítmények fokozott szedése.

Igaz ez a hosszú távú fogyókúrákra is, itt annyi a különbség, hogy általában nincs speciális recept, csak az egészséges és mértékletes táplálkozás szabályait kell betartanunk. Könnyű ezt mondani, de milyen nehéz betartani! Hiszen ha valaki már túlsúllyal küzd, az azt jelenti, hogy helytelen táplálkozási szokásait egész eddigi életén át alakította ki. Ahhoz, hogy megőrizzük fittségünket, és ne szedjük vissza a kilókat, életünk hátralévő részében új étkezési szokást kell kialakítani. Ez csak eleinte nehéz, néhány hónap alatt ismét jóízűen fogunk enni, csak már egészséges, nem hizlaló ételeket.

Szabaduljunk meg régi szakácskönyveinktől, és tanuljunk újra főzni! Vásároljunk diétás, egészséges ételeket tartalmazó szakácskönyveket, és vegyük sorra, mi felel meg ízlésünknek. Meglátjuk, milyen sok finom étel szerepel az egészségesek között is, amelyek ízvilága hasonlít a régi receptekre. Elég naponta háromszor étkezni, az étkezések követendő aránya a következő: reggeli 25%, ebéd 50%, vacsora 25%. Este hét után már ne együnk.

Mozgás

Fogyókúra nincsen mozgás nélkül. Ez sokaknak rossz hír, mert lehet, hogy már évek óta nem kocogtak egyetlen percet sem, esetleg csak a busz után szaladva. Vannak, akik úgy vélik, eleget mozognak a takarítás, a háztartási munka során, vagy a boltból hazacipelt sonka is edzi az izmokat. Sajnos az ilyen jellegű elfoglaltságok fárasztóak ugyan, ám semmi közük a testedzéshez.

Egészségi állapotunknak megfelelő tornagyakorlatokat válasszunk, ha szükség van rá, konzultáljunk orvosunkkal, de edzővel mindenképpen. Ideális, ha felkeresünk egy edzőtermet, ahol az edző személyre szabott programot fog összeállítani. Ha erre nincs mód, akkor se keressünk kibúvót, mert kaphatók videokazetták, melyek segítenek a tornagyakorlatok végzésében. A lényeg az, hogy a fogyókúra elején (fokozatosan bevezetve) mindennap tornázzunk. Három hónap alatt (a hónapok száma természetesen a leadni kívánt súlytól függően változik) látványos eredményt fogunk elérni; utána már elég heti kétszer edzeni, amivel szinten tarthatjuk az eredményt.

Aki már évek óta nem mozgott, annak nyilván éppoly nehéz ehhez hozzáfognia, mint helytelen étkezési szokásait átalakítani. Fogjon hozzá bátran, meglátja, hamarosan igényelni fogja a szervezete a mozgást! A jót könnyű megszokni. Aki kilókat veszít, hosszabb életet nyer. És mennyivel kellemesebbet!



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés