2024. December 19. csütörtök
Egy nagyszabású felmérés egyik eredménye szerint a vörös húsok és a különféle húskészítmények fogyasztása összefüggésbe hozható a bélrákkal közölte a BBC. Az EPIC elnevezésű (The European Prospective Investigation into Cancer and Nutrition) kutatás több mint tíz évig tartott, mintegy félmillió személy bevonásával készült, és többek között az európaiak étkezési szokásait vizsgálta.

A kutatók vörös húsnak számították a marha, a bárány, a borjúés a sertéshúst; feldolgozott változataik pedig különféle eljárásokkal tartósított (a fagyasztás nem tartozik ide), többnyire sertésés marhahúsfélék voltak, mint például sonka, szalámi, kolbász, májpástétom, húskonzerv, löncshús és sózott marhahúskonzerv.

Bélrák, rák

Az eredmények szerint a bélrák kockázata háromszor nagyobbnak bizonyult azok körében, akik rendszeresen, naponta 160 grammosnál nagyobb adag vörös húst, vagy húskészítményt fogyasztottak, azokhoz képest, akik heti egynél kevesebbszer ettek 80 gramm, ugyanilyen húsféléket. A vizsgálat idõtartama alatt összesen 1330 résztvevõ betegedett meg bélrákban.

A szárnyashús fogyasztása nem befolyásolta a daganatos betegség kialakulásának esélyét, ellentétben a halfogyasztással: azoknál, akik minden másnap fogyasztottak halat, a megbetegedés kockázata közel harmadával alacsonyabb volt, mint azoknál, akik heti egynél kevesebb alkalommal ettek halat. Azt is kimutatták, hogy az alacsony rosttartalmú étrend is növeli a bélrák kockázatát.

Ugyan már eddig is sejthetõvolt, hogy a nagy mennyiségû vörös hús, és a húskészítmények fogyasztása növeli a bélrák kockázatát, de ez volt az elsõ erre irányuló nagyszabású európai felmérés, amely ezt valóban ki is mutatta. Az okokat illetõen két feltételezelés él: az egyik szerint a vörös húsokban nagyobb mennyiségben megtalálható mioglobin (az izmok vörös festékanyaga) és a hemoglobin felelõsek egy olyan bélfolyamatért, mely karcionogén (rákkeltõ) anyagok képzõdéséhez vezet. A másik teória az, hogy a problémát az ún. heterociklikus aminok okozzák, melyek a fõzési, feldolgozási folyamat során keletkezõ karcinogén anyagok. Bár utóbbiak megtalálhatók a szárnyasokban is, ezek a húsfélék mégsem fokozzák a rák kialakulásának esélyét.

A kutatás tanulság tehát az, hogy a bélrák kialakulásának esélye csökenthetõ a rostbevitel növelésével, illetve a vörös húsok és a húskészítmények fogyasztásának csökkentésével, bár azt is hozzá kell tenni, hogy a kutatásban szereplõ napi 160 grammos húsmennyiségnél az átlag európai valószínûleg kevesebbet fogyaszt.


Forrás: BBC

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés