Az előző század első évtizedeiben a cukorbetegek nagy része megfelelő gyógyító eljárások hiányában a diabéteszes anyagcserezavar kiváltotta kóma tünetei miatt halt meg, napjainkban azonban az esetek többségében inkább az érrendszeri szövődmények a cukorbetegek halálozásáért.
Érbántalmak a cukorbetegségben
A haláloki statisztikában világszerte listavezető szív-érrendszeri megbetegedések, az érelmeszesedés a cukorbetegek esetében a megszokottnál jóval korábbi életkorban és nagyobb gyakorisággal hallatnak magukról. Ezek közé sorolható az alsó végtagi érszűkület emiatt esetleg szükségessé váló végtag-amputáció, illetve a szívizom-elhaláshoz, infarktushoz vezető koszorúér-szűkület, esetleg féloldali bénulást okozó, agyi érelzáródás. Érdekes megfigyelés, hogy az érelmeszesedés nem cukorbetegeket vizsgálva férfiakon körülbelül négyszer gyakoribb, mint a nőkön. Ez a különbség azonban a cukorbetegeknél teljesen megszűnik, tehát a női hormonok feltételezett védő hatása a diabéteszes anyagcserezavar során valamilyen, egyelőre ismeretlen oknál fogva nem érvényesül.
Cukorbetegségben az itt említetteken kívül még egy, a betegségre speciális érelváltozással is számolnunk kell, mely szemben a megszokott értelemben vett érelmeszesedéssel az egészen kis átmérőjű ereket érinti. Ez utóbbinak a leggyakoribb és legtöbb problémát okozó megjelenési formája a cukorbetegek szem és vese érintettsége. A vakság és a veseelégtelenség okai között vezető helyen áll a diabétesz. Ami a szemet illeti, a szemfenéken értágulatokat, vérzéseket, érújdonképződéseket, látóhártya-leválást, ún. diabéteszes retinopátia kialakulását írják le a szemorvos kollégák.
A diabéteszes vesebetegség során lassan fokozódó mértékű fehérjevizelés jelenik meg, melynek előrehaladottabb formában vizenyőképződés, magas vérnyomás és a veseműködés teljes megszűnése a további állomásai. A művesekezelésre illetve veseátültetésre szoruló betegek jelentős hányada kerül ki a cukorbetegek közül. A diabéteszes érbántalom pontos mechanizmusa még tisztázatlan, nem egyértelmű a magas vércukorértékek fennállásának idejével és annak mértékével való kapcsolata sem. Néha egész enyhe cukorbetegségben vagy akár a betegség klinikai tüneteinek megjelenése előtt is találkozhatunk például súlyos szemfenéki eltéréssel, esetleg ennek kapcsán merül fel először a diabétesz gyanúja, máskor pedig igen magas vércukor értékek mellett sem találunk érdemi szemészeti vagy vese elváltozást. Ezek persze a kivételek.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy minél régebben áll fenn a cukorbetegség és minél kevésbé közelítik meg a vércukorértékek a normális szintet, annál valószínűbben lehet számolni ezekkel a szövődményekkel. Fontos tehát már a betegség kezdetén a rendszeres szemészeti ellenőrzés, és a vizelet megfelelő időközönkénti szűrővizsgálata fehérjére, mert az idejekorán felismert, kezdeti elváltozások romlásának üteme szakszerűen végzett gyógyszeres kezeléssel jelentősen lassítható.
A betegség diagnózisa egyértelmű, ha a rutinszerűen végzett, éhgyomri vércukor-meghatározás kórosan magas értéket mutat. A 2-es típusú diabéteszben azonban a vércukorszint túlzott emelkedése jó ideig, esetleg évekig csak étkezéseket követően lép fel. A cukoranyagcsere-zavar egy bizonyos típusában a betegség akár végig is ezen a szinten maradhat, és egyszerű reggeli vérvétellel sohasem derül rá fény. Azonban ennek romboló hatása ebben az ún. "károsodott cukortoleranciának" nevezett állapotban is ugyanolyan erővel érvényesül, a szív-érrendszeri betegségekre vonatkozó fokozott kockázat, az infarktus és egyéb említett szövődmények halmozódása ebben a csoportban is ugyanúgy jelentkezik.
A néhány napos szénhidrátdús étkezést és 10-12 órás éhezést követően reggel elfogyasztott cukoroldat utáni, meghatározott időpontban végzett vércukormérések során kimutatott kóros vércukorértékek bizonyítják a rizikó fennállását. Pozitív esetben a veszélyeztetettség szakszerű, szénhidrátszegény diéta tartásával kifejezetten mérsékelhető.
A szűrendők köre jól meghatározható. A cukoranyagcsere akárcsak kezdődő jelleggel, egyértelmű tüneteket még nem adó módon kóros voltának gyanúja elsősorban a diabéteszt halmozottan mutató családokban, különösen mindkét szülő betegsége esetén merül fel. Veszélyeztetettség tekintetében a rangsor elején állnak a túlsúllyal küszködők, valamint azok a nők is, akik terhességeik során ismételten spontán abortuszon estek át, fejlődési rendellenességet mutató vagy 4,5 kg-nál súlyosabb gyermeket hoztak a világra.
belgyógyász szakorvos