Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Cukorbetegség alatt a vérnek a normálishoz képest tartósan megemelkedett cukorértékeivel járó állapotot értjük, melynek hátterében több, különböző ok állhat. Így tehát messze nem egy egységes betegségről van szó. A vércukorértékek magas volta inkább bizonyos kóros állapotok tünetének tekinthető.
Már az ókorból származó írásos emlékekben találkozhatunk a betegség ismérveinek leírásával. Középkori tudósok jöttek rá a betegség cukoranyagcsere zavarral való kapcsolatára. Ők mutattak ki először cukrot betegek vizeletében. A diéta elrendelésének szükségessége is ettől az időszaktól datálódik. A múlt században Langerhans írta le a hasnyálmirigy mikroszkópos szerkezetét, illetve az ő nevét viselő úgynevezett "szigeteket". Az ezekben található sejteknek nagy szerepük van a betegség létrejöttében.
Inzulint először 1920-ban sikerült Bantingnak hasnyálmirigyből kivonnia. Ezt követően hamarosan elterjedt gyógyító céllal való alkalmazása. A 70-es évekre teremtődtek meg a nagy tisztaságú, úgynevezett MC inzulinok előállításának feltételei. Kb. 1980-tól kezdődött az emberi inzulinok bonyolult technikával történő, mesterséges előállítása. Eddig az ideig csak állati eredetű készítményeket kaphattak a betegek.
Gondoljunk bele! Mindössze egy emberöltővel ezelőtt még gyógyíthatatlan, halálos betegség volt az, ami mára hála sok elhivatott ember erőfeszítésének és kitartásának az egyik legjobban kezelhető és kordában tartható kórformák egyikévé lépett elő. Cukorbeteg gyermekek milliói érik meg a felnőtt kort, alapítanak családot, és élnek teljes értékű, termékeny életet. Felnőttként megbetegedő emberek tömegeinek életminősége és életkilátása válik az egészségesekével csaknem azonos mértékűvé. A diétával és a kezeléssel kapcsolatos kötöttségek hátránya ebben az összehasonlításban szinte elenyésző.
A betegség lényegének és eredetének megértéséhez egyik fő energiaforrásunkról, a szénhidrátokról kell először néhány szót ejtenünk. Ezek az összetett anyagok a táplálékkal történő felvételüket követően a tápcsatornában egyszerű cukrokra bomlanak, ami a vérbe való felszívódásuk után annak közvetítésével kerülnek az őket felhasználó sejtekhez, ahol további kémiai átalakulások során energia szabadul fel belőlük. Ez az energia biztosítja testünk működését (mozgás, a szív összehúzódása, a testhőmérséklet állandó szinten tartása, gondolkodás, idegi tevékenység, stb.).
Az aktuálisan fel nem használódó cukrok raktárakba kerülnek, ahonnan szükség esetén, a táplálkozási szünetekben, fizikai aktivitás alkalmával mobilizálódva ismét a vérbe, és innen a sejtekbe jutnak. A cukrok sejtekbe való bejutása azonban bonyolult feladat. A sejteket kulcsra zárt helyiségekhez hasonlíthatjuk, ahová a cukor molekulák csak a zárba illeszkedő kulcs segítségével tudnak belépni és felhasználódni.
A cukorbetegség lehetséges okai mind e mechanizmussal, a kulccsal és a zárszerkezettel kapcsolatban kialakuló hibákkal függnek össze. A kulcs szerepét a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteinek sejtjeiben termelődő inzulin tölti be, a zárszerkezet pedig a cukrokat felhasználó sejtek felületén található. Érdekességként jegyezzük meg, hogy az agy és a vese sejtjei nem rendelkeznek az említett zárszerkezettel, a cukrot kulcs nélkül veszik fel. Így küszöbölődik ki annak a veszélye, hogy hiba esetén ezek az életfontosságú szervek ne jussanak energia forráshoz.
E rendszer különböző elemei romolhatnak el a cukorbetegség egyes típusaiban. Előfordul, hogy a kulcsot előállító sejtek gyulladásos folyamat következtében elpusztulnak, így megszűnik az inzulin termelése, hiányzik a kulcs. Ennek a gyulladásnak a mechanizmusára vonatkozóan több magyarázat is született. Az egyik szerint bizonyos vírusok (pl. mumpsz) az inzulintermelő sejtek roncsolása révén azokban olyan változást idéznek elő, hogy a szervezet védekezőrendszere számára ezek a sejtek idegenné válnak, és a rendszer elpusztítja őket. Lehetséges, hogy a vírusok elleni ellenanyagok egyidejűleg ezeket a sejteket is károsítják, pusztulásukat és ezáltal teljes inzulin hiányt okozva.
Ezeknek az úgynevezett szigetsejtellenes ellenanyagoknak a kimutatását 1-es típusú cukorbetegség rizikója esetén pl. a testvér diagnosztizált betegsége már szűrő jelleggel alkalmazzák a gyermekdiabetológiában. Ha kimutathatók, számolni lehet előbb-utóbb a betegség jelentkezésével a másik gyermeknél is.
Ilyen mechanizmusok tételezhetők fel az 1-es típusú, régi nevén fiatalkori cukorbetegségben. Elképzelhető, hogy az inzulin termelése nem szűnik meg, de szerkezete, és így működése hibás, azaz a kulcs egyik nyelve hiányzik, nem illeszkedik a zárba, s a cukor felhasználása szempontjából ez olyan, mintha nem is termelődött volna inzulin.
A rendszer másik eleme, a zár is tönkre mehet. Ilyenkor megfelelő mennyiségű és minőségű inzulin mellett sem jut be a cukormolekula a sejtekbe. Bizonyos esetekben maga a szervezet által termelt ellenanyagok irányulnak e zárszerkezet ellen, elfoglalva az inzulin helyét. Ilyenkor a Langerhans-szigetek a normálisnál is több inzulint termelnek "gondolván", hogy nincs belőle elég, hiszen a cukor molekulák kívül rekednek. Ez az ellensúlyozó törekvés jelentősen megnövekedett terhet jelent az inzulintermelő sejtek számára, és ez a túlzott igénybevétel hosszabb fennállás után tönkre teszi őket. Végül is fokozatosan megszűnik inzulintermelő képességük, s a kulcsot injekció formájában kell bejuttatnunk.
A 2-es típusú, régen időskorinak nevezett cukorbetegség magyarázatára ezen kívül számos egyéb, bonyolult elképzelés született, amit ebben az írásban nem részletezhetünk.
Akár a kulcs (1-es típus), akár a zár (2-es típus) hibájáról van szó, az a visszás helyzet áll elő, hogy a sejtek a magas vércukor által biztosított túlkínálat ellenére is éheznek, hiszen a tápláléktól el vannak zárva. A helyzetet egy étellel jól körülvett ketrecbe zárt és mégis étlen maradó oroszlán állapotához hasonlíthatjuk. A kulcs hibáját az inzulin, a zárét a megfelelő tabletták korrigálják.
Sokat hallunk a cukorbetegség öröklődő voltáról. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy cukorbeteg szülőnek biztosan beteg lesz az utóda is. Tény, hogy cukorbetegséget halmozottabban mutató család utódai nagyobb valószínűséggel betegszenek meg, de ez mégsem kötelező érvényű.
Genetikai vizsgálatokkal több, a cukorbetegséggel kapcsolatba hozható eltérést, illetve variációt írtak le az emberi sejtek magjában található örökítő anyagban. Ezek az eltérések azonban adott esetben rejtve is maradhatnak, és csak bizonyos meghatározott, eddig nem pontosan ismert környezeti tényezők hatására válnak aktívvá, hallatnak magukról a betegség megjelenésével. Nem kizárt, hogy ezek az aktiváló külső tényezők több generáción keresztül sem érvényesülnek, és így egy cukorbetegnek esetleg csak az ükunokája betegszik meg ismét. Elképzelhető, hogy az örökítő anyagban kialakult kóros szakaszokat javító, reparáló folyamatok megszüntetik, s a betegség nem öröklődik tovább.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
