2024. Május 23. csütörtök
A tüdőrák kialakulásának legfőbb rizikótényezője a dohányzás, ennek ellenére a betegség nem dohányzóknál is kialakulhat. Amerikai kutatóknak sikerült azonosítani azokat a genetikai jellemzőket, amelyek megléte akkor is hajlamosít a tüdőrákra, ha az illető nem dohányzik.

A tüdőrákos páciensek közül világszerte tíz százalék azok aránya, akik soha nem voltak dohányosok, egész életükben száz szálnál kevesebb cigarettát szívtak el – olvasható a The Lancet Oncology című brit orvosi folyóirat egyik tanulmányában. Az arány még ennél is nagyobb Ázsiában, ahol a tüdőrák áldozatainak 30-40 százaléka soha nem volt dohányos. A genetikai okból nagyobb tüdőrákkockázatot hordozó emberek kétharmada nő.

tüdőrák, genetikai, kockázat

Ping Yang és kutatócsoportja a Mayo Klinikán 754 nem dohányzó ember genetikai állományát elemezte, akik között tüdőrákos és egészséges személyek is voltak. Megállapították, hogy a 13-as kromoszómán két olyan génvariáció lehetséges, amelyek jelenléte 60 százalékkal növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát.

Azt már lehet tudni, hogy e génváltozatok jelenlétében alacsonyabb egy, a sejtburjánzásban szerepet játszó fehérje szintje. Az összefüggések pontosításához azonban további kutatásokra van szükség.

Egyes elképzelések szerint azoknál, akik genetikailag nagyobb kockázatnak vannak kitéve a tüdőrákra, a passzív dohányzás, a környezetei szennyezések vagy akár a humán papillomavírus (HPV) indíthatja el a folyamatot.


Forrás: MTI
2010. 03. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés