2024. Március 29. péntek
Egyre gyakrabban mondanak le a védekezésről a szexuális életet élő fiatalok – derült ki egy huszonöt országban végzett nemzetközi tanulmányból. Egy másik felmérés szerint a német fiatalok körében ellentétes tendencia figyelhető meg.

Az európai, észak-amerikai és ázsiai-csendes-óceáni térségből származó több mint 5200 megkérdezettnek csaknem fele (45 százaléka) ismerte el, hogy egyszer már létesített védekezés nélkül szexuális kapcsolatot. Egy évvel korábban ez az arány még 36 százalékos volt.

védekezés, szex

A fiataloknak csak a fele gondolja úgy, hogy eleget tud a védekezés különböző lehetőségeiről, és az ismeretek hiányának egészen kirívó példái is akadnak: a török fiatalok több mint egyharmada szerint a nem kívánt terhesség megelőzéséhez elegendő a szexuális együttlét utáni alapos zuhany vagy fürdés. A thaiföldi fiatalok szintén egyharmada szerint pedig a védekezés „nem menő”.

Az adatok szerint évente világszerte tizennégymillió 15 és 19 év közötti fiatal lány válik anyává.

A tanulmányt a Világnépesség Német Alapítvány (DSW) kedden kilenc további nemzetközi szervezettel közösen mutatta be Hannoverben a szeptember 26-i fogamzásgátlás világnapja alkalmából. A szervezet vezetője, Renate Bähr szerint „a tanulmány üzenete világos: csak a megfelelően felvilágosított fiatalok képesek felelősségteljes döntéseket hozni a szexuális életükkel kapcsolatban”.

A felmérés során Németországban élők fiatalokat nem kérdeztek meg, nemrég azonban Fiatalok szexualitása 2010 néven készült az országban egy kutatás, amely megállapította, hogy a német fiúk és lányok minden eddiginél jobban védekeznek: sokan a fogamzásgátló tablettát és az óvszert egyszerre alkalmazzák, hogy a nem várt terhességet és a betegségeket is elkerüljék.


Forrás: MTI
2010. 09. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés