
Litván kutatók 234, 2-es típusú diabéteszben szenvedő beteget hasonlítottak össze 468 egészséges emberrel, és kimutatták, hogy azokban, akik hamar befalják ételüket, 2,5-szer nagyobb valószínűséggel alakulhat ki diabétesz, mint azokban, akik kényelmesen étkeznek. A cukorbeteg résztvevők esetében nagyobb volt a magasabb testtömeg-index valószínűsége is, és nagyobb eséllyel rendelkeztek sokkal alacsonyabb iskolázottsággal, mint az egészségesek.

A kutatás eredményeit a Nemzetközi Endokrinológiai Kongresszus és az Európai Endokrinológiai Kongresszus közös konferenciáján teszik közzé ezen a héten Firenzében.
„A 2-es típusú diabétesz gyakorisága világszerte nő, és világjárvánnyá kezd válni – számolt be a kutatás vezetője, Lina Radzeviciene, a Litván Egészségtudományi Egyetem kutatója. – Úgy tűnik, kialakulásában a fogékony genetikai háttér és a környezeti tényezők kölcsönhatása játszik szerepet. Fontos meghatároznunk azokat a megváltoztatható kockázati tényezőket, amelyek segíthetnek az embereknek csökkenteni a betegség kialakulásának kockázatát.”
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy bár az eredmények összefüggést mutatnak a gyors evés és a diabétesz előfordulása között, nem bizonyítanak ok-okozati kapcsolatot.