2024. Április 19. péntek
A hat évesnél fiatalabb gyerekek tartósan rossz hangulatának eddig nem tulajdonítottak jelentőséget, egy tanulmány szerint azonban a depresszió már akár a hároméves gyerekeket is érintheti.

Korábbi kutatások szerint a hat évesnél fiatalabb gyerekeknek nagyjából két százaléka szenved depresszióban. Eddig azonban nem volt tisztázott, hogy a rossz hangulat vajon krónikus is lehet-e.

depresszió

Dr. Joan Luby, a St. Louis-i Washington Egyetem pszichiátere és kutatócsapata több mint kétszáz, 3 és 6 év közötti gyerekek hangulatváltozásait figyelte két éven keresztül. Közülük 75 kisgyereknél már diagnosztizálták a depressziót. A négy évesnél idősebbeken rendszeres mentális vizsgálatokat végeztek.

A depresszió azoknál a gyerekeknél volt a leggyakoribb, akiknek az édesanyja is depresszióban szenvedett, vagy más hangulati problémái voltak, valamint azon óvodáskorúaknál, akiket valamilyen trauma ért, például elvesztette valamelyik szülőjét, vagy fizikai, illetve szexuális zaklatást élt át.

Dr. David Fassler, a Vermonti Egyetem pszichiáter-professzora hangsúlyozta, hogy a kisgyerekeknél előforduló depresszió kezelés nélkül nagyon komoly problémákat okozhat a gyermekek szociális és érzelmi fejlődésében – írja a New York Daily News.


Forrás: Medipress
2009. 08. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés