2024. Október 13. vasárnap

A dohányfüst két rákkeltő összetevőjét azonosították

dohányfüst, tüdőrák, nikotin, kotinin, NNAL
1 . oldal
Nemzetközi kutatócsoport azonosított két anyagot a dohányfüstben, melyek közvetlenül tüdőrákot okoznak. A megállapítás segíthet annak előrejelzésében, hogy a dohányzók közül kinél fejlődik ki a betegség.

A kutatók a tüdőrák kétszeres kockázatát találták azoknál az embereknél, akik vizeletében nagy koncentrációban volt jelen a nikotin egyik mellékterméke, az NNAL-ként jelzett vegyületet, azokhoz képest, akik vizeletében kis koncentrációban találták meg az NNAL-t. Azoknál, akiknél emellett a nikotin egy másik bomlásterméke, a kotinin is nagy mennyiségben jelen volt, nyolcszorosnál is nagyobb volt a tüdőrák kockázata.

tüdőrák, nikotin, kotinin, NNAL

A dohányosok közül átlagosan minden tizedik kap tüdőrákot. Állatkísérletekben igazolták már, hogy az NNAL nagyobb koncentrációja együtt járt az állatok nagyobb arányú tüdőrákjával, humán eredmények azonban nincsenek még erre vonatkozóan.

A Minnesota Egyetem kutatói Jian-Min Yuan vezetésével két nagy kínai tanulmányból származó adatokat elemeztek, összesen 50 ezer résztvevővel, akik életkora 45 és 74 év között volt. A vizsgálat alanyait kikérdezték dohányzási, étkezési és más, életviteli szokásaikról, ezen kívül vér- és vizeletmintát vettek tőlük.

Az első felmérés után tíz évvel kiválasztottak 246 dohányost, akiknél kifejlődött tüdőrák és 245-öt, akiknél nem. Mindkét csoportot további alcsoportokra osztották annak alapján, hogy vizeletükben mekkora mennyiségben volt jelen a két rákkeltő vegyület.

Az eredmények alapján Yuan és munkatársai úgy vélik, az NNAL és a kotinin vizeletben található szintje jelzi, mekkora kockázata van a tüdőrák kialakulására az egyénnek, ezért erre alapozva szűrési módszert is kifejleszthetnek a jövőben. A tanulmányt az Amerikai Rákkutató Társaság Denverben tartott találkozóján ismertették a kutatók.

Tüdőrákban világszerte évente 1,2 millió ember hal meg, ez a leggyakoribb, halállal végződő ráktípus.


Forrás: MTI
2009. 04. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés