2024. Március 29. péntek
A nők sokkal érzékenyebbek a cigarettában található karcinogén anyagokra, mint a férfiak, állapították meg svájci kutatók.

Dr. Martin Früh és munkatársai tüdőrákos betegeken végzett 2000 és 2005 között vizsgálataik alapján megállapították, hogy a nőknél fiatalabb korban alakul ki a betegség, annak ellenére, hogy általában kevesebbet dohányoznak, mint a férfiak. „Az eredmények alapján úgy véljük, a nők érzékenyebbek a cigarettában található karcinogén anyagokra” – írták a kutatók.

tüdőrák, dohányzás, karcinogén

Ezek alapján úgy tűnik, a dohányzás nagyobb egészségügyi kockázattal jár a nők számára – mondta el Dr. Enriqueta Felip, a barcelonai Vall d’Hebron Egyetemi Kórház orvosa, az eredmények bemutatásának helyt adó svájci mellkasonkológiai konferencia társelnöke.

„A múlt század elején a tüdőrák nagyon ritka volt a nőknél, azonban az 1960-as évek óta járványszerűen terjed, az Egyesült Államokban a nők daganatos halálozásának leggyakoribb oka lett” – közölte Felip, aki szerint más tanulmányok eredményei is azt sugallják, hogy a nők érzékenyebbek a dohányban lévő karcinogén anyagokra.

A konferencián bemutatott egy másik, nem kissejtes tüdőrákban szenvedőket vizsgáló tanulmány szerint a tüdőtumorok eltávolítását követően a nők kilátásai jobbak, mint a férfiakéi: a nők átlagos túlélése 4,7 év volt, míg a férfiaknál mindössze 2,1 év.


Forrás: Medipress
2009. 05. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés