2024. December 18. szerda
1 . oldal
A szülők nagy része tisztában annak fontosságával, hogy gyermekeik rendszeresen mossák és ápolják fogaikat. A legtöbben azonban nem tudják, hogy a fogszuvasodás elleni védelemhez ez a legtöbb esetben már nem elegendő, a modern étkezési szokások miatt fellépő saverózió ugyanis már a gyereknél is komoly problémák kialakulását okozhatja.

A saverózió miatt a fogzománc meggyengül és elvékonyodik, így a fog szinte védtelen a szuvasodás okozta károsodások ellen. Az eróziót általában az erősen savas ételek – üdítők, gyümölcslevek, ketchup, salátaöntetek, citrusfélék, valamint a bogyós gyümölcsök és a dinnye – okozzák. Bár tízből kilenc gyermeknél felfedezhetők a saverózió jelei a fogakon, a szülők továbbra is keveset tudnak erről a problémáról, ezért nem is tesznek ellene.

fogszuvasodás, saverózió

Egy felmérés szerint az amerikai édesanyák 93 százaléka nem tudja, hogy a saverózió gyeremekei fogait is veszélyeztetheti, és közel felük nincs tisztában azzal, hogy hatása nem visszafordítható.

„A szülőknek tisztában kellene lenniük a saverózió veszélyeivel, és megelőző lépéseket kellene tenniük gyermekeik fogainak védelme érdekében – nyilatkozta Dr. Jessica Meeske, az Amerikai Gyermekfogászati Tanács munkatársa. – Általánosan elterjedt tévhit, hogy jót tesz, ha a gyermekek minden étkezés után fogat mosnak. Ez azonban kifejezetten káros lehet savas ételek fogyasztása után, a fogzománc ugyanis ilyenkor a leggyengébb és a fogkefe sörtéi megsérthetik. Napi kétszeri fogmosás elegendő, ha megfelelő fogkefét és a fogzománcot erősítő fogkrémet használnak a gyermekek.”

Meeske szerint mindezek természetesen nem azt jelentik, hogy kerülni kell azoknak a savas ételeknek – mint a gyümölcsök vagy a joghurt – a fogyasztását, melyek az egészséges, kiegyensúlyozott étrendnek nélkülözhetetlen részei.


Forrás: Medipress/Vital

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés