2024. December 18. szerda
Sok dolog megváltozott a közelmúltban a gyerekfogászattal kapcsolatban, például egyre jobban törekednek a gyerekbarát környezet megteremtésére, mesekönyveket, tévét és játékokat helyeznek el a váróteremben, de a fogászati kezelésben is legalább ennyi változás történt az elmúlt évek során.

Sok esetben a fogak felülete meglehetősen egyenetlen és durva, ami miatt nagyon nehézzé válik a fogak tisztítása, azonban a fogászati tömítők alkalmazásával (az eljárást barázdazárásnak nevezik) a fogak felülete simává és könnyen tisztíthatóvá válik.

gyerekfogászat

„A hátsó fogak rágófelülete nagyon durva és szabálytalan tud lenni, így az ételmaradék könnyen beleragadhat a fogak mélyedéseibe, amit a legjobb fogkefékkel sem lehet alaposan kitisztítani, ezért érdemes fogászati tömítőt használni akár már korai gyerekkorban is” – mondta Dr. Larry Kronenberg, a Mount Kisco-i Északi Westchester Kórház gyerekfogásza.

 

Az Amerikai Fogaszati Szövetség (ADA) szakértői szerint a kisgyerekkorban alkalmazott fluorid már azokra a fogakra is jótékony hatással van, amelyek még ki sem bújtak a gyerek fogínyéből. A zselé vagy ecsetelő formájában alkalmazott fluoridkezelés sokkal nagyobb koncentrációban tartalmaz fluort, mint a legtöbb fogkrém, és sokkal hatékonyabban javítja a fogak szerkezetét, mondta Dr. Kronenberg.

Kronenberg szerint a fogászok többsége pácienseik 16-17 éves kora körül kezdi el figyelni, hogy van-e elég hely a szájüregben a bölcsességfogaknak, anélkül hogy problémát okoznának. Újabban azonban egyre korábban gondolják úgy a fogászok, hogy inkább megelőzik a problémát, és a lehető legkorábban kihúzzák a bölcsességfogat. „Azonban nem minden esetben indokolt megszabadulni a bölcsességfogaktól: ha a fog nem befolyásolja kedvezőtlenül a rágási funkciókat és esztétikai problémákat sem okoz, akkor inkább nem húzzuk ki” – nyilatkozta Dr. Joshua Verona, a New Yorki-i Beth Israel Orvosi Központ fogásza.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés