„Apu néha felveszi a melltartódat” – közölte közönyösen az akkor 4 éves lánya Juliette Guilbert újságíróval, miközben éppen fehérneműt próbált egy bolt próbafülkéjében. A kislány elárulta, hogy az apja szombatonként, kora reggel melltartót húzott a pólója fölé és a mini trambulinon ugrált. Olyan kitartóan ragaszkodott a történetéhez, hogy az édesanya aznap félénken megkérdezte férjét, hogy viccből nem tartotta-e már a mellkasa elé valamelyik csipkés alsóneműjét, de nem tette – derült ki a sztori vége a CNN által nemrég közölt publicisztikában.
„Nevettünk rajta, de én alaposan összezavarodtam. Ha azért hazudik valaki, hogy elkerülje a büntetést, vagy előnyhöz jusson általa, azt még értem. Lilian azonban csak úgy hazudozott, elég gyakran, és sosem ismerte el, hogy a kitalált története nem igaz. Azon tűnődtem, hogy ragaszkodjam-e minden áron az őszinteséghez, nehogy beteges hazudozó váljék belőle. Vagy hagyjam annyiban, nehogy korlátok közé szorítsam a fantáziáját? Az utóbbi mellett döntöttem” – áll az újságírónő cikkében.
Az eseteket követően Guilbert kis nyomozásba kezdett. A szakértők, akiket Lilian meséivel kapcsolatban faggatott, nyugodtak maradtak. „Semmi rossz nincs abban, ha így viselkedik – mondta Michael Brody gyermekpszichiáter. A nagyon kicsi gyerekek még nem tudják megkülönböztetni a valóságot a képzelettől.” Valójában az ilyen típusú hazugság jót is jelenthet. „A magasabb intelligenciájú óvodások nagyobb valószínűséggel hazudnak” – állította a témát kutató Angela Crossman, a New York-i John Jay Krimináligazságügyi Főiskola pszichológus adjunktusa. A korai hazugságok kapcsolatban állhatnak a felnőttkori jó szociális képességekkel is.
Persze nem minden hazugságot lehet elintézni egy legyintéssel, hiszen őszinte embereket akarunk nevelni gyerekeinkből. Ha tudjuk, hogy bizonyos életkorokban miként és miért rugaszkodnak el a valóságtól, akkor megtudhatjuk, hogy mi az, ami természetesnek számít a viselkedésükben.
Az önös érdekből elkövetett füllentések az első hazugságok, melyeket sok totyogós kipróbál. A legtöbb óvodás, sőt, már a 2-3 éves gyermekek édesanyja is be tud számolni egyszerű kis lódításaikról. Letagadják, ha tettek valamit, vagy így akarnak hozzájutni dolgokhoz. Nincs értelme megbüntetni őket ezért, mivel nem tudják, hogy rosszat cselekszenek. „Ha a két éves gyerek meghúzza a macska farkát, és utána a képzeletbeli barátjára fogja, inkább el kell neki magyarázni, hogy az állatoknak is vannak érzéseik – mondja Elisabeth Berger pszichiáter, a Neveljünk Karakteres Gyermeket című könyv szerzője. Ne veszekedjünk vele, hogy bevallja tettét.” Legelőbb is célszerű megelőzni a jelenséget. „Ne azt kérdezzük, hogy ő törte-e el a vázát, inkább állapítsuk meg a tényt – mondja Dr. Brady. Ha látja, hogy mérgesek vagyunk, hazudni fog.”
Óvodások: Kis emberek nagy mesékkel
„A lányom története a melltartómban ugráló apjáról teljesen tipikus a 3-5 éves korosztályban, amikor is elég szabadon kezelik kapcsolatukat a valósággal. Ez a láthatatlan barátok, szörnyek és beszélő szivárványok korszaka” – magyarázza Guilbert.
Bár azóta kinőtt belőle, a 4 éves Lucy Sterba tavaly nem kevesebb, mint nyolc testvért képzelt el magának. Mindegyiknek nevet adott, meghatározta születési dátumukat, és külön történetük is volt. „A testvérei megtettek olyasmit, amit Lucynek nem lehetett, például minden nap rózsaszín ruhában jártak” – mesélte az édesapa.
Az óvodások hosszú meséi születhetnek játékból is, vagy néha egyfajta kívánságot fejeznek ki. (Lucy képzelt testvéreinek például sosem kellett gombát enniük, úgy, mint Lucynek, jegyezte meg az anya). Nem ritka, hogy rendületlenül állítják, hogy amit elképzeltek, az valóban létezik. „Ez nem igazán hazugság – mondja Dr. Berger. Amikor a gyermekünk a valóságosságra utal, az a képzelt barátok elképesztő színességét, kiválóságát és fontosságát jelzi.”
Ha egy bizonyos mese zavar minket, akkor a következőket kell szem előtt tartani: „Ha a gyermek boldognak tűnik, és a fontos emberekkel valóságos a kapcsolata, akkor nem kell aggódni a fantáziálása miatt. A tévé megjelenése előtt minden gyerek ezt csinálta.” – mondja Dr. Berger. Ami furcsa a felnőttek számára, az a gyerekeknél az új ötletek megfogalmazásának egyszerű útja. Mikor Lucy értesült nagypapája haláláról, több „testvére” is hirtelen életét vesztette. „Nagyon is tárgyilagosan beszélt róla – mondták el a szülők. – A barátaink azon viccelődtek, hogy biztos járvány tört ki köztük.”