2024. December 18. szerda
A kalcium feltehetően csökkenti a vastagbélrák és az emésztőszervi daganatok kockázatát férfiak és nők esetében egyaránt – állapította meg egy kiterjedt amerikai tanulmány.

„A tejtermékek, a kalciumban gazdag más élelmiszerek és kalciumpótlók fogyasztása férfiak és nők esetében is együtt járt az emésztőrendszeri rák kockázatának csökkenésével” – írják a tanulmány szerzői, akik az Amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet felmérésében közel háromszázezer férfira és kétszázezer nőt vizsgáltak.

kalcium, vastagbélrák,

A nők esetében a több kalciumot (napi 1881 milligrammot) fogyasztók egyötödénél 23 százalékkal volt kisebb a rák kockázata, mint a kisebb mennyiséget (napi 494 milligrammot) fogyasztóknál. A kockázat csökkenése különösen megfigyelhető volt a vastagbélrák esetében.

A férfiaknál a nagyobb mennyiségű kalciumot (napi 1530 milligrammot) fogyasztók 20 százalékánál 16 százalékkal csökkent a vastagbélrák kockázata a kevesebb (napi 526 milligrammot) kalciumot bevivők egyötödéhez viszonyítva  megjelent tanulmány szerint.

A kalcium és a tejtermékek rendszeres fogyasztása nem mutatott semmilyen kapcsolatot a prosztata-, a mellrák vagy az emésztőszervekét leszámítva az összes más daganatos megbetegedéssel – hangsúlyozzák a tanulmány szerzői.

A kalciumról bebizonyosodott, hogy csökkenti a kóros sejtburjánzást és előidézi a gyomor és bélrendszer, valamint a mellkas sejtjeinek regenerálódását. Ezen kívül a kalcium semlegesíti az epét és a zsírsavakat, potenciálisan csökkentve így a vastagbél nyálkahártyájának sérülését.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés