2024. December 19. csütörtök
Közismert tény, hogy a nők felszednek néhány kilót, ha gyermeknek adtak életet, ám egy nagyszabású ausztrál vizsgálat arra is fényt derített, hogy a nők szülés nélkül is elhízhatnak, ha párkapcsolatban élnek.

A kutatók Annette J. Dobsonnal, a Queenslandi Egyetem biostatisztika-professzorával az élen hatezernél több ausztrál nő sorsát követték figyelemmel tíz éven át – olvasható a The New York Times online kiadásában. A vizsgálat kezdetekor a résztvevők 18-23 évesek voltak. Mindegyikük rendszeres időközönként egy 300 kérdésből álló kérdőívet töltött ki életmódjáról, egészségéről.

párkapcsolat, hízás

A vizsgálat lezárultakor a résztvevők több mint a fele felsőfokú végzettséggel rendelkezett. Háromnegyedük párkapcsolatban élt, felük legalább egy gyermeknek adott életet. Kiderült az is, hogy a vizsgálat végén közülük kevesebben dohányoztak és fogyasztottak alkoholt, mint a kezdetekor. Ugyancsak kevesebben fordítottak figyelmet a testedzésre, s nagyobb volt az aránya azoknak, akiknek nem volt kereső foglalkozásuk.

Annak ellenére, hogy a tíz év alatt sokan lemorzsolódtak, a testsúlyra vonatkozó adatokat pedig bemondás alapján rögzítették, érdekes összefüggések körvonalazódtak. Mint kiderült, az induláskor átlagosan 63,5 kilogrammos testsúlyú nők, amennyiben szültek, tíz év alatt 9 kilóval gyarapodtak. A gyermektelen párkapcsolatban élők 6,8 kilót szedtek magukra, míg az egyedülálló gyermektelenek 4,9 kilót. (Az egyedülálló anyák száma túl kicsi volt szignifikáns statisztikai következtetések levonásához).

Dobson szerint az anyák hízása a terhesség alatt bekövetkezett anyagcsere-változásokkal magyarázható. A párkapcsolat viszont természetesen nem válthat ki ilyen változást – Maureen A. Murtaugh, a Utah-i Egyetem epidemiológus docense, aki a női elhízás problémájára szakosodott, a házasságban élők súlygyarapodását a társasági szokásokkal magyarázza. "A párok gyakran eljárnak vendéglőbe, s egy jól megtermett férfinak épp akkora adagot szolgálnak fel, mint egy filigrán nőnek" – hozott fel egy példát.

A vizsgálat kizárólag a nőkre terjedt ki, ám az ausztrál kutatók tanulmányukban egy korábbi felmérés adatait is idézik, amely kimutatta, hogy növekszik az elhízottak száma a családos férfiak között. Ez viszont újabb bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy milyen szerepet játszanak a társasági szokások az elhízásban. "A házasodás és a gyermekvállalás olyan események, amelyek az elhízás folyamatát indíthatják be" – mutatott rá Annette J. Dobson.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés