2024. Július 15. hétfő
A szaglásvesztés az Alzheimer-kór gyakori tünete, melynek észlelése lehetőséget ad a betegség korai diagnózisára – állapították meg kutatók állatkísérletek alapján.

Az Alzheimer-kór legjellemzőbb velejárói az agyban kialakuló ún. amiloid plakkok, vagyis fehérjelerakódások, amelyek képződése a feltételezések szerint hozzájárul az idegsejtek pusztulásához és a betegség tüneteinek kialakulásához.

szaglás, Alzheimer-kór

A New York Egyetem Langone Egészségügyi Központjának kutatói Alzheimer-kórossá tett egereken végzett kísérletekből rájöttek, hogy az amiloid plakkok lerakódása legelőször a szaglásért felelős agyi régióban indul meg, ezért jelentkezik korai tünetként a szaglás zavara.

„Kiemelkedő fontosságúnak tartjuk, hogy a szaglászavar már a legkisebb méretű plakkok esetén is jelentkezett – mondta el Dr. Daniel W. Wesson, a tanulmány társszerzője. A képalkotó eljárásokkal ellentétben a szaglás vizsgálata sokkal kevésbé költséges.”

Amennyiben az eredményeket emberekben is tudják bizonyítani, megindulhat az új terápiás lehetőségek fejlesztése.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés