2025. Július 30. szerda
Brit szakemberek szerint a rejtett szívproblémák kiszűrését célzó vizsgálatra lenne szüksége azoknak az embereknek, akiknek valamely hozzátartozója hirtelen szívhalál következtében hunyt el.
BŐVEBBEN
A PCOS egyre több nőt érint szerte a világban. Bár a legtöbb szó a teherbeesési nehézségekkel kapcsolatban esik szó róla, hiszen a betegség velejárója, hogy az illető csak nagy nehezen produkál pozitív tesztet. Viszont arról már kevesebbet hallani, hogy mi van akkor, ha mégis megtörténik a fogamzás.
BŐVEBBEN
A McMaster Egyetem munkatársai szerint az megbetegedések egyhuszadáért a tabletta lehet a felelős.
BŐVEBBEN
A gél hordozóanyagú inzulint tartalmazó, karóra nagyságú eszközt sebészi úton ültetik a hasüregbe. Amikor a vér glükózszintje megemelkedik, a zselé folyékonnyá válik, és inzulint enged a testbe – éppúgy, ahogy a megfelelően működő hasnyálmirigy tenné. A vércukorszint helyreállásával a gél ismét megkeményedik. A klinikai teszt várhatóan 2016-ban kezdődik.
BŐVEBBEN
Szakemberek szerint már napi 2000 extra lépés megtételével sokat tehetnénk azért, hogy megelőzzük a szívrohamot és a stroke-ot. A The Lancet című lapban közzétett tanulmányból kiderül, hogy napi 20 perc könnyű séta 8 százalékkal csökkentheti a fenti betegségek kockázatát.
BŐVEBBEN
A hal agyműködést serkentő hatása régóta ismert, de a legújabb kutatások szerint mostanra az is biztossá vált, hogy a különböző halak fogyasztása hozzájárulhat az agy egészségének megőrzéséhez.
BŐVEBBEN
A futballmérkőzéseken való részvétel kiváló mód a férfiak túlsúlyának csökkentésére – derül ki egy friss skót tanulmányból, amelyet a The Lancet című szakfolyóiratban tettek közzé.
BŐVEBBEN
Télen is érdemes rendszeresen mozogni, illetve a szezonális sportok nyújtotta lehetőségeket kihasználni, ám az egészségmegőrzés érdekében néhány alapvető szabályt mindenképpen be kell tartani.
BŐVEBBEN
Egy fárasztó munkanap végére könnyen eltűnik a produktivitás. Néha könnyebb leülni a TV elé és pizzát rendelni, mint egészséges vacsorát főzni, és elmenni a konditerembe. Az új kutatás szerint azonban ha örömünket leljük a szükséges feladatainkban, azzal megnövelhetjük önuralmunkat.
BŐVEBBEN
Felháborodott szülők és aktivisták anorexiára való buzdítással vádolnak egy babagyártó céget, mivel az a közelmúltban egy olyan babát dobott piacra, amely nem hajlandó enni, és ha tulajdonosa egy kanállal közelít felé, a baba összeszorított szájjal rázza a fejét.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1115.  |  1116.  |  1117.  |  1118.  |  1119.  |  1120.  |  1121.  |  1122.  |  1123.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés