![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
A Paul Robeson Gimnázium 800 lány diákja közül 115 vár vagy szült már gyermeket – írta a CBS2Chicago.com. Az igazgató, Gerald Morrow elmondása szerint a megdöbbentő adat többféle oknak köszönhető, elsősorban az otthoni és nem az iskolai körülményeknek.
![terhesség, középiskola terhesség, középiskola](https://www.vital.hu/files/images/i_terhesseg-kozepiskola.jpg)
„Otthon sok minden megeshet, vagy ha úgy tetszik, pont, hogy nem történik meg” – mondta az igazgató, aki szerint az apa hiánya is hozzájárul a tinédzserterhességek kiugróan magas számához.
Néhány megkérdezett diák szerint a sok terhesség oka egyrészt a családon belüli kommunikáció hiánya, de megemlítették a szociális segély „ösztönző” szerepét is. Azt is elmondták, hogy vannak lányok, akiket családjuk emiatt kidob otthonról.
A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok statisztikai központjának márciusi jelentése szerint 2005 és 2007 között 5%-kal növekedett a terhességek száma a 15-19 éves korosztály körében.