![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
Legyen a nevük Tom és Bob. Két barát, akik mindennap együtt utaznak a munkahelyükre, megbeszélik egymással munkahelyi pletykáikat, együtt sajnálkoznak a politikán és örvendeznek kedvenc csapatuk sikerein. Azt gondolják, jól ismerik egymást. Mégis mindketten alaposan meglepődtek, amikor összefutottak egy depressziós férfiak számára tartott csoportterápián.
"Nap mint nap együtt zötyögtek, ugyanazon a járaton, de soha egyetlen szót sem váltottak arról, hogy mit éreznek legbelül" mondja dr. Rabinovitz, a csoport vezetője. "Talán furcsa, de az eset korántsem egyedi, így van ezzel rajtuk kívül még rengeteg más férfi is. Érzelmi válságaikat, hullámvölgyeiket nem osztják meg másokkal, igyekeznek mindent belül elintézni."
![férfi, depresszió férfi, depresszió](https://vital.hu/files/images/i_ferfi-depresszio.jpg)
Bár a kutatások azt mutatják, hogy a nők körében a depresszió legalább kétszer olyan magas, mint a férfiaknál, számos szakértő szerint a depressziós férfiak száma messze alulbecsült. Miért? Mert a tünetek nem szükségszerűen azok, amiket ilyen esetekben várnánk.
Az amerikai Journal of Medical Geneticsben megjelent cikk szerint a férfi és női depresszió között a különbségek genetikai eredetűek. A pittsburghi egyetem kutatói 19 kromoszómaterületet kapcsoltak a főbb depressziós rendellenességekhez, ám csupán három volt köthető mindkét nemhez. A maradék 16 mindegyikét kizárólag az egyik nemhez lehetett kapcsolni.
Bármi is az ok, a férfiak depressziós tünetei félrevezetők lehetnek, mivel a férfiak ritkán sírnak vagy tűnnek szomorúnak. Az első tünetek ezzel szemben sokkal inkább fizikai jellegűek: fejfájás, gyomorbántalmak, szexuális zavarok. A tünetek ezenkívül a következők lehetnek:
• ingerlékenység, harag, dührohamok,
• drogfüggőség,
• csökkent munkaképesség,
• alvászavar.
Mindezek ismerősek István (42) számára is. Kilenc évvel ezelőtt a budapesti ügyvéd és üzletember érezte, hogy változékony hangulatúvá, ingerlékennyé vált, amivel párhuzamosan barátaival és családjával egyre kevesebb időt akart tölteni. Amikor a terapeuta depressziót diagnosztizált, a már megszokott reakció volt a válasz. "Depressziós? Én? Ugyan már!" Kezdeti ellenállása után István beleegyezett, hogy antidepresszánst írjanak fel neki. A gyógyszeres kezelés és a pszichoterápia néhány hónap múlva már tartós eredményt hozott.
István azóta számos férfitársával beszélgetett, akik kezdetben szintén mereven elutasították a depresszió lehetőségét. "Depresszió? Bármi, csak az nem!" volt a leggyakoribb válasz. A reakció valamelyest érthető, hiszen a depressziót kultúránk sokáig mint "nem férfiast" tartotta (tartja) számon. "Női betegség!" Ez nézet még ma is vissza-visszaköszön, sokban nehezítve az eredményes gyógyítást.
A probléma lényege abban áll, hogy a nőkkel ellentétben a férfiak nem hozakodnak elő problémáikkal, illetve egymással sem beszélik meg a depressziójukat állítja dr. Melodie Morgan-Minott, az ohiói Pszichiátriai Társaság elnöke. A nők általában beszédesebbek, és sokkal inkább hajlandóak elismerni, hogy a betegség, amelyben szenvednek, tulajdonképpen a depresszió. Ahogy Rabinovitz is kifejti: sok férfi sajnos csupán kényszer hatására keresi fel a szakembereket, vagy azért, mert partnere válaszút elé állította, mondván, ha nem keres segítséget, akkor elhagyja, netán ez már meg is történt. Általánosságban mondva, többnyire már régen rossz, amikor a férfiak maguktól jelennek meg a rendelésen.
Mit lehet tenni? Fontos hogy ne szégyenérzettel gondoljunk állapotunkra. Ez egy olyan csapda, amelybe nagyon könnyű beleesni, és ráadásul visszatart minket attól, hogy igénybe vegyük a szükséges segítséget. Sokkal hasznosabb hozzáállás, ha azt mondjuk: ez is egy olyan probléma, amellyel kezdenem kell valamit. Felelősséget érzek saját állapotomért, ezért gyógykezelést kell igénybe vennem. Igyekezni fogok együttműködni a szakemberekkel, akik a probléma megoldásán, az én javamat akarva dolgoznak.