Mindenkivel szeretném megosztani gyógyulásom történetét, amely Németh Zoltán Doktor Úr személyéhez fűződik, illetve ahhoz a komplex kezeléshez, melyben részesített. Így szeretnék reményt adni másoknak is.
37 éves miskolci hölgy vagyok. Másfél évvel ezelőtti nehéz szülésemet követően a nőgyógyászok a következőt diagnosztizálták nálam: végbélsérv, hólyagsérv, méhsüllyedés. Ez azt jelenti, hogy komoly húzó jellegű fájdalmak és székletürítési problémák mellett a méhszájam megközelítette a hüvelybemenetet és erőlködéskor ki-ki bújt onnan. Olyan volt, minha valami ki akarna esni belőlem- magassarkúban különösen fájt a lépés, állni sem tudtam sokáig.
Iszonyatosan kétségbe estem, annál is inkább, mivel mindig is ügyeltem az egészséges életmódra, rendszeresen sportoltam, sosem voltam túlsúlyos, a terhesség alatt is csak nyolc kilót híztam, a szülés előtt pedig olyan magasan volt a méhszájam, hogy el sem értem.
Minden nap sírtam! A nőgyógyászok bizonytalanok voltak - a legnevesebbek
közül körülbelül tízet kerestem fel országos szinten- többek között az egyik legrangosabb magánklinikát, illetve a főváros híres kórházait. Az első találkozás során mindig ajánlottak megoldásokat, ilyenkor örültem, a további találkozások során ezekről azonban már kevésbé pozitívan nyilatkoztak. Az említett nőgyógyászok a TVT szalagok behelyezését, a hüvelyplasztikával konbinált Manchaster plasztikát, vagy a méhszalagok "ide-oda varrogatását" ajánlották, „szerencsére” hozzátéve, hogy az összes módszer inkább rövidtávú és minőségileg is csak csekély javulást hozó megoldást adhat. Szóba került még a szülési szándék utáni méhkivétel, mint hosszabb távú megoldás, de végül is ezt sem akartam, annál is inkább, mivel a nőgyógyászok véleménye itt sem egyezett a gyenge hüvelyizomzat miatt.
Ahogy telt az idő, állapotom egyre romlott, hiába végeztem el a nőgyógyászok által javasolt Kriston intim torna tanfolyamot és gondosan csináltam a gyakorlatokat 9 hónapon keresztül! A 9. hónapban már a méhszájam állandóan kilógott, azt hittem, ebbe bele fogok őrülni!
Ekkor találtam rá Németh Doktor Úrra, aki a hüvelysúlyzók, egy speciális kocka szilikonpesszárium és egy elektrostimulációs kezelés alkalmazását javasolta, hozzátéve, hogy a kezelés hosszadalmas, de végül nagyon eredményes lesz. Először kételkedtem, azt hittem, kár az erőfeszítésért, de igaza volt. Minden úgy történt, ahogy megjósolta. Még a minden reggel felhelyezendő szilikonpesszárium viselése sem okozott gondot, sőt rögtön mérsékelte a panaszokat. Ahogy teltek a hónapok a hüvelyizomzatom egyre erősebb lett, székletürétési problémáim fokozatosan enyhültek, végül magszűntek, a hólyag felőli nyomásérzet is eltűnt, méhem pedig egyre magasabbra került!
Ma már panaszmentes vagyok, méhem 5-6 cm-el került feljebb az eredeti szörnyű állapothoz képest- a Manchester plasztikával is csak 2 cm-t ígértek a méhszájat megcsonkítva!
A súlyzókat még most is használom, hogy elérjem az eredeti állapotot, illetve, hogy a szexualitás még a mostani jótól is jobb legyen. Külön szeretném kiemelni, hogy a súlyzóhasználat egyre izmosabbá teszi a hüvelyt, így a szexuális élet is egyre jobbá válik.
Örökre hálás leszek Németh Doktor Úr segítségéért. Akinek csak részben is hasonló problémája van, azt tanácsolom, nyugodtan forduljon hozzá. Én is szívesen válaszolok bárkinek, akár e-mail-ben – zoltan.orosz@t-online.hu -, telefonon, vagy személyesen is. Nagyon örülnék, ha segíteni tudnék tapasztalataimmal, most, hogy másfél évnyi szenvedés után újból jól érzem magam. Németh Zoltán Doktor Úr elérhetősége:
o Gyno-Cont Kft.
o 9026 Győr, Bácsai u.148
Telefon: munkanapokon, 12-18 óráig
+36 30 932-1772
o Telefax: +36-96-523-179
o E-mail: info@ladypower.hu
o Internet: www.ladypower.hu
Kérdezzen Németh doktortól:
nemethdr@ladypower.hu
macibaba 2010.05.25. 12:52
Kedves Fórumozók,
Erre a címre is írhattok nekem: macibaba37@freemail.hu
macibaba 2010.05.28. 15:23
Minden inkontinencia panasszal élőnek üzenem!
Negyvenes nő vagyok, és tízen néhány éven keresztül voltak inkontinencia panaszaim, amit már magam előtt is szégyelltem, nemhogy orvoshoz forduljak vele. A kellemetlenség, az állandó pisi csöpögés egyre elviselhetetlenebb lett és egy nagy levegővétellel elhatároztam, hogy véget vetek neki.
Elmentem egy másik város kórházába és az urológiai szakvizsgálat után egyértelmű műtétet javasolt a doktor úr.
A hólyagsérvemet meg kell operálni! A TOT műtétre jegyeztek elő. Néhány nap múlva elvégezték a műtétet, amely egyáltalán nem volt elviselhetetlen, sőt, csak minimális kellemetlenséggel járt 2 napig.
Túl vagyok rajta és nagyon örülök neki, mert az inkontinenciám teljesen MEGSZŰNT!!
Mindenkinek bátran ajánlom, hogy vesse le szégyenérzetét és mielőbb forduljon orvoshoz, mert ez ma már gyógyítható.
A műtétet pedig ezen a linken tudja bárki megnézni.
Gerinc fájdalommal kapcsolatban lenne szükségem segítségre. Naponta 5 órát utazom, már alig tudok ülni, annyira fáj a gerincem vége. Három pici pont van a csontom végénél, melyekből sárgás, gennyes folyadék jön ki.
Aggódom, kihez forduljak, mit tegyek?
Kiss Salamon 2010.09.26. 18:59
az vizelettartási problémákkal és inkontinenciával küszködőknek szeretnék egy videót megmutatni. amellett, hogy hasznos, még vicces is. :) engem felbátorított egy kicsit. van megoldás. :)
http://www.youtube.com/watch?v=ncRmjbmdRNs&feat
P.Erika 2012.01.26. 16:05
A Speedfitness Centrumban Kocsis Orsolya gyógytornász és humánkineziológus, illetve Csuba Adrienn személyi edző várják Önöket, hogy segítséget nyújtsanak!
Legyen az bármilyen probléma, mi kimagasló eredményeket tudunk elérni az inkontinencia megszüntetésében is!
Stúdiónkban az EMS (elektromos izom stimuláció) technológia, -amit a német miha bodytec gyártónak köszönhetünk-, illetve edzőink szakértelme segíti Önt a gyógyulásban!
Elérhetőségünk: +36-30/974-3521
Speedfitness Centrum: 1015 Budapest, Ostrom u. 29.