2024. December 21. szombat
Ki korán kel, valószínűleg nemcsak azért lel aranyat, mert előbb kezdi a napot, hanem azért is, mert jobban alszik, mint a későn fekvő-kelő éjszakai baglyok. Legalábbis így tűnik egy tanulmány alapján.

A Sleep and Biological Rhythms folyóirat legutóbbii számában megjelent tanulmány szerzői szerint az éjszakai életet élő emberek sokkal nagyobb valószínűséggel szenvednek rémálmoktól, mint a korán fekvő, korán kelő típusok, vagy a két szélsőség közé eső emberek.

rémálmok

Yavuz Selvi, a török Yuzuncu Yil Egyetem kutatója ezt az éjszakai baglyok alvási mintáival magyarázza. Ha valaki sokáig marad fenn éjszaka, és késő délelőtt kel fel, felborul a kapcsolat a szervezet belső órája és a normális alvási minták fenntartásának képessége között. A rémálmok ráadásul felébresztik az embert, tehát ha valaki gyakran tapasztalja, egyre inkább fél elaludni, ami még tovább csökkenti az alvásidőt.

A megállapítás alapját képező kutatás során 264 orvostanhallgatót vizsgáltak, akikről egy kérdőív segítségével megállapították, hogy a pacsirta vagy bagoly típusba tartoznak-e. Az alanyok közül 59 volt későn fekvő és 67 korán kelő, a többiek pedig a kettő közé estek.

Az eredmények alapján a kutatók szerint lehetséges összefüggés van a későn fekvés és bizonyos elmezavarok, például a függőségek, a bulimia, az alvászavarok, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, az öngyilkos hajlam és a hangulatzavarok között.

Selvi szerint az éjszakai baglyok számára az egyik legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nagyon nehéz megőrizniük az állásukat vagy iskolába járniuk, ha az agyuk csak dél körül kezd rendesen működni.


Forrás: Medipress
2011. 09. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés