
Az ország történelmében először nőből férfivá operáltatta magát egy kínai ikerpár – írta a Shanghai Daily.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Már egy edzés után is módosítják az izomtónus növelésére szolgáló molekuláris szignálok a génkifejeződést az ember szervezetében – idézte svéd, dán és ír kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő folyóirat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A natúr, nem vajban elkészített pattogatott kukoricáról már egy ideje tudni, hogy fogyókúra során is fogyasztható, hála az alacsony kalóriatartalmának. Nemrég azonban az is kiderült, hogy tele van antioxidánssal is.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Kis méretű tanulmányukban amerikai kutatók úgy találták, hogy a zöld, pörköletlen kávébabból nyert kivonat segíti a testsúly csökkentését.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Lefűrészelte a fél lábát egy férfi Ausztriában, hogy továbbra is segélyen élhessen és ne kelljen munkába állnia.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Kutatások szerint a hormonális változások állnak annak a hátterében, hogy a nőknél jóval nagyobb gyakorisággal jelentkezik migrénes fejfájás, mint a férfiaknál.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Magas kalóriatartalma ellenére a csokoládé olyan összetevőket is tartalmaz, amelyek inkább a súlyvesztésnek, mintsem a zsírszintézisnek kedveznek, ezért rendszeres fogyasztása segíthet megőrizni a karcsú vonalakat, derült ki egy tanulmányból.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A vörös húsok túlzott fogyasztásának sok negatív következménye lehet, ám lemondani sem érdemes róluk. Ausztrál kutatók kimutatták, hogy nők esetében az ajánlottnál kevesebb vörös hús fogyasztása összefüggésbe hozható a depresszióval és a szorongással.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Egy tanulmány szerint a nők termékeny időszakukban gyakrabban fantáziálnak szexuális tartalmú dolgokat, és ebben az időszakban sokkal sűrűbben jelennek meg férfiak a vágyálmaikban.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Dr. Alan Baptist, a Michigani Egyetem allergia- és immunkutatási programjának vezetője, néhány évvel ezelőtt találkozott pályafutásának legnehezebb allergiás esetével. Egy fiatal nő valahányszor vízzel került érintkezésbe, szörnyű fejfájások kezdték gyötörni, és vöröses csíkok jelentek meg a bőrén. Kiderült, hogy allergiás a vízre.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1396. | 1397. | 1398. | 1399. | 1400. | 1401. | 1402. | 1403. | 1404. | …következő ›utolsó »







