2025. Június 17. kedd
Szakértők szerint a gyomorgyűrű-beültetések számának terjedésével a komplikációk mennyisége is nő a fogyni vágyók körében. Az esetleges panaszok között asztmaszerű tünetek is lehetnek.
BŐVEBBEN
Az Európai Unióban élő gyermekek mintegy 20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Ez súlyos egészségügyi veszélyt jelent: korán megjelenő cukorbetegséget, magas vérnyomást, az ízületek fejlődésének zavarait. Ráadásul a túlsúlyos gyerekből sokkal gyakrabban lesz kövér felnőtt, mint a normális testalkatúakból.
BŐVEBBEN
traumák
Lehet, hogy van valami igazság a régi bölcsességben: ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Amerikai kutatók szerint bár a természeti katasztrófák, bűncselekmények és családi tragédiák által okozott mentális stressz pszichológiailag ártalmas lehet, a kisebb traumák segíthetnek megerősíteni pszichénket.
BŐVEBBEN
Megtette első lépéseit hétfőn egy kórházi uszodában Valenciában az a férfi, akin a világon elsőként hajtottak végre kettős lábátültetést a nyáron – számolt be róla a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
BŐVEBBEN
Mindegy, hogy egy repülőgép irányítása, egy harc megvívása vagy egy beteg ápolása – a jó csapatmunka gyakran elengedhetetlen a sikerhez. Ezért olyan népszerűek szerte a világon a csapatépítő tréningek. Ám az utóbbi időben valami megváltozott.
BŐVEBBEN
szófogadatlanság
Minden szülő ismeri az érzést, ahogyan egyre kétségbeesettebben próbálja megfékezni engedetlen gyermekét. Szakértők szerint vannak olyan kicsik, akik egyszerűen képtelenek bármilyen utasítást teljesíteni.
BŐVEBBEN

hüvelyszárazság

A női lét ciklikusságából adódóan a szebbik nem természetesnek veszi, hogy menstruál, gyermeket szül, klimaxot él meg. A hüvelyszárazság egy olyan jelenség, amivel eme ciklikusság miatt majdnem minden nő találkozik az életében.


BŐVEBBEN
Nem nagyobb az esélye annak, hogy 27 évesen hal meg egy híres zenész, mint bármely más ifjúkori életévében – állapították meg tanulmányukban ausztrál kutatók.
BŐVEBBEN
melegházasság
Amerikai kutatók szerint az azonos neműek közötti házasodás engedélyezése egészségesebb környezetet teremt a homoszexuális férfiak számára. Amióta Massachusetts államban szabad utat adtak a homoszexuálisok házasságának, az érintettek jóval ritkábban vettek igénybe orvosi ellátást.
BŐVEBBEN
karácsony, fogak
Az ünnepek során nem csak plusz kilókat szedhetünk fel, de ha nem vigyázunk, a fogainkon is megmutatkozhat a sok alkohol és cukros étel hatása.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1392.  |  1393.  |  1394.  |  1395.  |  1396.  |  1397.  |  1398.  |  1399.  |  1400.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés