Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Mivel a petefészekben képződő daganatok kifejlődése sokáig nem okoz tüneteket, azokat csak később, jelentős megnagyobbodásukkor, illetve a környezet beszűrődésekor, majd a távoli áttétek megjelenésekor fedezik fel, így a diagnózis általában már késve állítható fel, igen nagy arányban (kb. 70-80%-ban) akkor, amikor a petefészek daganata beszűrte a kismedencét, vagy már azon túl is terjedt. Láthatjuk tehát, hogy alattomos betegségről van szó.
Nagyon fontos tudnunk, hogy a petefészek elváltozásainak gyanús, „daganatos” külleme nem jelenti feltétlenül a petefészekrák meglétét. Az elváltozások nagy része jóindulatú, cisztózus. (Ez nem jelent mást, minthogy a petefészek „léggömbszerűen” megnagyobbodik, hasonló egy tömlőhöz, s a hólyagszerű elváltozás belsejében folyadék lehet). A petefészek daganatainak nagyjából 80%-a ilyen, vagy másféle jóindulatú elváltozás. Nem kell tehát azonnal megijedni, ha valamilyen vizsgálat kapcsán a petefészek hasonló elváltozását találják, hanem további részletes vizsgálatokra van szükség.
Ezek legnagyobb része (kb. 80%-a) a külső hámból ered, a többi része más sejtekből származik. Áttétet közvetlenül, vagy a nyirok- és vérkeringés által adnak – a nyirokkeringés révén jutnak el a környező, a kismedencei és az aorta (szervezetünk legnagyobb ere) körüli nyirokcsomókba, a vérkeringés révén pedig máj- és tüdőáttétek alakulhatnak ki.
Bár a petefészekrák leginkább az 50 feletti nőket érinti, bármely életkorban kialakulhat. Kialakulásának pontos oka ismeretlen, ugyanakkor az esetek mintegy 5%-ban a betegség öröklődik. Ha valakinek a családjában – különösen az elsőfokú rokonságban, apai és anyai ágon egyaránt – előfordult már a petefészekrák, akkor nagy a kockázat a kialakulására. Vizsgálatok kimutatták, hogy azon nők körében, akik soha nem szültek, illetve akik 35 éves kor felett szülték első gyermeküket, szintén nagyobb a kockázat a kialakulására. Hasonló a helyzet az egyedülálló nők körében is.
Sajnos a rák nem okoz korai, jellemző tüneteket, a daganat jelentős méretűre is megnőhet anélkül, hogy bármilyen panaszt észlelnénk. Legkorábban a bizonytalan alhasi érzés, kellemetlenség, valamint enyhe alhasi tünet jelentkezik, így ezeket béleredetűeknek vélve, vizsgálatok vagy nem is történnek, vagy béleredetű kivizsgálás történik.
A petefészek jelentős megnagyobbodása, valamint a következményesen képződő hasi vizenyő nyomási tüneteket okoz, haspuffadás és kismedencei fájdalom, valamint vizelési panasz, székrekedés alakul ki. A vérszegénység és a fogyás már nagyon előrehaladott, áttétes betegséget jelent. Hormoneltérések is kialakulhatnak, ugyanis a petefészek többféle hormont termel (ezek hatása például az elférfiasodás stb).
Leggyakrabban vagy rutin nőgyógyászati vizsgálat során észlelik a megnagyobbodott petefészkeket, s így terelődik a gyanú a rákra, vagy pedig más hasi kivizsgálás során készül ultrahang, s így kerülnek látótérbe a petefészkek. Innen már „egyenes” az út a részletes kivizsgálásra: kismedencei ultrahangra és CT-vizsgálatra, illetve vérvizsgálatokra. Utóbbiak során egy speciális daganatjelző anyag, a CA125 vérszintjét is mérik. Ez a marker a petefészekrákok 80%-ánál emelkedett, ám a korai stádiumban még normális is lehet a szintje, és jóindulatú petefészekciszták esetén is magas lehet, vagyis a marker nem 100%-osan mutatja meg a daganatot, de kiegészíti az előbbi vizsgálatokat.
A legbiztosabb diagnosztikai módszer a gyanús petefészekből a hasfalon át vett szövetminta lehet. A továbbiakban a leletek birtokában a petefészekrák terápiájának, valamint a betegség prognózisának megítélésére úgynevezett stádiumbeosztást kell végezni további vizsgálatokkal: hasi-kismedencei ultrahang, CT, feltáró laparoszkópia segítségével. Ilyenkor áttekintik a hasüreget, hogy milyen kiterjedésű a rák.
Nagy nehézséget jelent a petefészekrák kezelésében a késői felismerés, az áttétek gyakorisága, a folyamat kétoldali előfordulása, valamint a daganat ráterjedése a méhre és a környező szövetekre. Itt is, mint sok más daganatnál, a sebészi kezelés jelenti valójában az oki terápiát, melyet még előrehaladott stádiumban is célszerű elvégezni. Kiegészítő terápiaként a kemoterápiát alkalmazzák.
Sajnos a daganatra jellemző a kiújulás, tehát, mint minden daganatos betegnél, nagyon fontos a rendszeres ellenőrzés, követés (rendszeres nőgyógyászati vizsgálatok, ultrahang és CT, valamint az említett, vérből kimutatható marker figyelése). A betegek együttműködését is kívánja a nyomonkövetés, bár a kezelések és maga a kivizsgálás is nagyfokú együttműködést és önfegyelmet kíván.
Talán a széles körben terjedő egészségügyi ismeretek segítenek abban, hogy megtanuljuk: szükséges magunkra is figyelnünk a rohanó világban, s felismerjük annak a fontosságát, hogy igenis kellenek a szűrővizsgálatok. Nem minden daganatféleségre léteznek hatékony felismerő szűrések, de a szakember által észlelt gyanújeleket tovább vizsgálva már időt nyerhetünk. Próbáljunk tehát lehetőleg minél egészségesebben élni (legalább a sokat szajkózott dohányzás, alkoholizálás, a mozgásszegény életmód, elhízás ellen dolgozni, mivel a stresszt úgysem tudjuk kikerülni, csak a levezetését tudjuk megszervezni).
Járjunk legalább évente egyszer háziorvosunkhoz, valamint mellkasi röntgenre, nőgyógyászati, urológiai vizsgálatokra és fogászatra. A háziorvos, megvizsgálva minket, valamint panaszainkat meghallgatva, eldönti, szükségesnek tart-e további ellenőrzéseket.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
