2024. Október 04. péntek
A szakértők szerint a gyógyszerekkel szemben ellenálló szuperbaktériumok súlyos veszélyt jelentenek a világ népességére, amely ugyanolyan szintű reakciót tesz szükségessé, mint az éghajlatváltozás és a fertőző betegségek elleni harc.

Forrás: Medipress
2014. 06. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:
A várandós anyák számára az egyik legnagyobb dilemma, hogy szülés során kérjenek-e bármilyen fájdalomcsillapítót, akár epidurálisat, akár spinálisat, akár hagyományosat, hiszen mindegyik variációnak megvan a maga kockázata. Egy nemrégiben elkészült tanulmány azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy valójában az érzéstelenítéssel kapcsolatos komplikációk nagyon ritkák, mindössze 3000-ből egy szülést érintenek.

Ismeri Sopront? Rendben, hogy volt ott iskolai kiránduláson no meg a VOLT fesztiválon, de sétált már órákig a hangulatos utcáin, bejárta a sok száz éves múltat őrző múzeumait, gyönyörködött a parkjaiban, ligeteiben, kóstolta borait? Sopron olyan hely, ahová akár évente vissza lehet térni, hogy testileg-lelkileg felfrissülve térhessenek haza!

SopronIsmeri Sopront? Rendben, hogy volt ott iskolai kiránduláson no meg a VOLT fesztiválon, de sétált már órákig a hangulatos utcáin, bejárta a sok száz éves múltat őrző múzeumait, gyönyörködött a parkjaiban, ligeteiben, kóstolta borait? Sopron olyan hely, ahová akár évente vissza lehet térni, hogy testileg-lelkileg felfrissülve térhessenek haza!

Forrás: Vital

Ossza meg: Kövessen minket:
A gének is felelősek lehetnek azért, hogy némelyek csillapíthatatlan éhséggel ébrednek éjszaka – derül ki egy friss kutatásból.

A gének is felelősek lehetnek azért, hogy némelyek csillapíthatatlan éhséggel ébrednek éjszaka – derül ki egy friss kutatásból.
Forrás: Medipress
2014. 05. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:
Az olívaolaj és a zöldségek kombinációjának köszönhetőek a mediterrán diéta egészségügyi előnyei – állítják a szakértők egy egereken végzett kísérlet alapján.

Egyre többen fordulnak orvoshoz olyan allergiás bőrtünetekkel, amelyeket a mobiltelefonokban lévő króm és nikkel okoz. Egy tizenéves lánynak például kiütések jelentek meg a mellkasán, miután a melltartójában tartotta a készüléket.

A 32 éves Wesley Joyce-t annyira meghatotta Sally-Anne Grainger története, aki cisztás fibriózisban szenved, hogy úgy döntött, felajánlja számára egyik veséjét.

Egy friss kutatás szerint azok a nők, akiknek van gyereke, jobban teljesítenek a munkahelyükön, mivel a gyereknevelés során olyan készségeik alakulnak, amiknek a munkájukban is nagy hasznát veszik.

A méregtelenítő kúra ügyes marketingfogás, amelyre semmi szüksége nincs az emberi szervezetnek. Bőven elég, ha sok vizet iszunk, és rendszeresen legalább nyolc órát alszunk – állítja a Making Sense Of Chemical Stories című kézikönyv, amely brit tudósok kutatásain alapul.

2014. 05. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:
A vörösbor és a szőlőmag-kivonat segít eltávolítani azokat a baktériumokat a fogakról, amelyek hosszú távon ártalmas savakat termelnek. A felfedezés új természetes hatóanyagú termékek kifejlesztéséhez vezethet a fogproblémák ellen.

« első‹ előző774.  |  775.  |  776.  |  777.  |  778.  |  779.  |  780.  |  781.  |  782.  |  következő ›utolsó »

Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés