2024. Március 29. péntek

A Wake Forest Egyetem orvosi karának kutatói nemrég kimutatták, hogy a fiatalok körében igen elterjedt energiaitalokkal kevert alkoholtartalmú koktélok sokkal több balesethez vezetnek, mint az energiaital nélküliek.


Dr. Mary Claire O’Brien munkatársaival egyetemista fiatalok körében végzett felmérést az alkoholfogyasztási szokások és az elszenvedett sérülések közötti kapcsolatról. Az amerikai kutatók megállapították, hogy az energiaitallal kevert alkoholos italok jelentősen megnövelik a balesetek és a különböző visszaélések számát az energiaitaltól mentes alkoholos italokhoz képest.

alkohol energiaital részegség baleset

Azok a diákok ugyanis, akik energiaitallal keverik az alkoholt, kétszer nagyobb eséllyel sérülnek meg, kétszer gyakrabban igényelnek valamilyen orvosi ellátást, kétszer gyakrabban ülnek be részeg sofőr mellé a kocsiba, valamint kétszer gyakrabban válnak szexuálisan bántalmazókká és ugyanennyivel gyakrabban is esnek ennek áldozatul.

„Több forrásból is tudjuk, sőt még maguk a diákok is elismerik, hogy gyakran azért kevernek energiaitalt a koktélokba, hogy többet és tovább ihassanak. Azon azonban nagyon meglepődtünk, hogy maga az energiaital még azonos mennyiségű alkohol fogyasztása esetén is ennyire megnöveli a sérülések számát.” – magyarázta Dr. O’Brien.

Az energiaital hatására a diákok több alkoholt fogyasztottak (5,8 ital/alkalom a 4,5 ital/alkalommal szemben) valamint kétszer olyan gyakran italoztak hetente, mint azok, akik energiaitallal nem kombinálták az alkoholt. A 10 egyetem 4271 megkérdezett diákja közül a fehér, idősebb, sportoló fiúk voltak azok, akiknél nagyobb gyakorisággal fordult elő az energiaital és az alkohol keverése. Az utóbbi 30 napban alkoholt fogyasztottak közül közel minden harmadik kombinálta a kétféle italt. Ez a kutatók szerint nem is annyira meglepő, mivel az energiaitalok adalékanyagai közül például a taurin az edzési képességet, míg a ginszeng és néhány egyéb komponens a libidót növeli. Az energiaital koffeintartalma és az alkohol ellentétes hatású, nagyjából olyan, mintha az autóban egyszerre nyomnánk a féket és a gázt.

„Azok a diákok, akik mozgáskoordinációja, reakciója és ítélőképessége jelentősen romlott az alkohol hatására, még kevésbé veszik ezt észre az energiaital élénkítő hatása miatt. Az ittasságnak csak a tünetei csökkennek, a befolyásoltság semennyire sem. Nem tudják megítélni sem magukról, sem másokról, hogy részegek. Nem veszik észre, hogy megsérültek, mint ahogy azt sem, ha valaki mást bántalmaznak. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) a fogyasztási cikkek koffeintartalmát 65 milligrammban maximalizálta, de az energiaitalokban ennél jóval több, közel 300 található. Úgy véljük, hogy az egyetemi rendezvények szervezői mellett az FDA-nak is komolyabb figyelmet kellene fordítania arra, hogy a fiatalokat megfelelő módon tájékoztassa az energiaitalok túl magas koffeintartalma jelentette veszélyekre.” – összegezte a kutató.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés